Sokan nőttek fel úgy, hogy nem adhatták át magukat az igazi örömnek, mert szégyenkezniük kellett kusza fogaik miatt. Talán bizarrnak és ijesztőnek találták a sötét fémek évekig tartó viselését a szájban, vagy szüleiknek nem volt rá anyagi kerete. Manapság pedig a rendezett fogsor nemcsak tulajdonosának védjegye, hanem árulkodik ápoltságáról, életének rendezettségéről, igénybeli színvonaláról is. Sőt, a megnyerő mosoly nagyon sok esetben az üzleti élet szerves része, amellyel partnerünk bizalmát megnyerhetjük. Azok számára, akik emberekkel dolgoznak, foglalkoznak, szinte elengedhetetlen a megnyerő külső, melynek szerves része a szép fogsor.
A szabályos és rendezett fogak nem csupán az állkapcsok megfelelő ívét adják meg, de az egész arc szerkezetére és megjelenésére hatással van. A gyönyörű mosoly ma már nem csak elérhetetlen álom, akár felnőtt korban sem. A 21. század csúcstechnológiájának köszönhetően pedig a kezelés időtartama alatt is teljesen észrevétlen maradhat a fogszabályzás ténye. A korszerű esztétikus fogszabályozás átlátszó. Igen, átlátszó.
Hogyan változnak a különböző technológiák megjelenésével a fogszabályozás árak?
Tegyük fel, hogy elszántuk magunkat, belevágunk a nagy projektbe és fogszabályozásba kezdünk. Rögtön felmerül a kérdés, mennyire vastag pénztárcával kell, rendelkezzünk. A kezelés hosszú folyamat, másfél, de akár két évet is igénybe vehet. A kezelés díjára nem csak a fogszabályzó árak lehetnek hatással, de befolyásolja azt a lenyomatvétel, a kontrollok száma és díja, a készülék típusa, és esetlegesen a szükséges kellékek és további, kiegészítő kezelések. Szükség lehet különböző úgynevezett trainer-ekre, amelyek a fogszabályozás sikerességét biztosítják, a fogszabályzás viselése előtt, közben, vagy után. Az sem mindegy, hogy csak egyik, vagy mindkettő fogsorunk szorul átrendezésre, esetleg van-e valamilyen harapási rendellenességünk, amit korrigálni kell. Az alsó- és felső állkapocs egymáshoz való helyzete is formálható és javítható akár átlátszó fogszabályzó által, hogy az arc vonalai is finomabbá váljanak. A megfelelő kezeléssel nem csak a fogak és az arc esztétikája javítható nagy mértékben, de számos későbbi egészségügyi probléma is megelőzhető. Ilyenek például a fogak elmozdulásából adódó szuvasodás, ínysorvadás vagy pedig az állkapocs ízületek kopása. Ha ezeket a tényezőket mind sorra vesszük és mérlegeljük, mi mindenre kínál megoldást, a fogszabályozás árak már nem is tűnnek majd olyan vészesnek. Cikkünkben részletesen megmutatjuk, mely tényezők befolyásolják a hagyományos és láthatatlan fogszabályozó ár alakulását.
Láthatatlan fogszabályozó ár – nem a csillagos ég!
Fogszabályzó = évekig fekete sínek a fogakon? Ez már a múlté. Ha azt mondom, fogszabályzó, mindenki lelki szemei előtt egy nem túl büszke tinédzser jelenik meg, aki szégyenlősen próbál nem mosolyogni, fogain fekete fém-ívekkel és az ezeket rögzítő brekettekkel (tappancsok). Hála a technikának, megjelentek az új alternatívák az esztétikus fogszabályzásra, amelyek egyáltalán nem feltűnőek, vagy teljesen észrevehetetlenek, és a felnőttek számára is elérhetőek, sőt, még kíméletesebbek is. Ezekkel bátran mosolyoghatunk, nem jelentenek szociális kellemetlenséget viselőjének. Léteznek már esztétikus porcelán fogszabályzók, átlátszó fogszabályzók, vagy a fogsor belső ívére rögzített készülékek, amelyek a láthatatlan fogszabályozás eszköztárát képezik. Nagy teret nyert magának napjainkra az éjszakai fogszabályzó, amellyel a felnőtt fogszabályozás is új szintekre lépett, mindezt egymást kiegészítő eszközök formájában. Ezek mindenképpen kényelmesebb megoldást jelentenek, diszkrétségük révén. Meglepő, de a láthatatlan fogszabályozó ár nem drágább a hagyományos megoldásnál. Az átlátszó fogszabályzó ára sok esetben egyénre szabott, a kezelt fogak elhelyezkedésétől függ. Ez egy műanyag átlátszó sín, mely kivehető, cserében nagy együttműködést igényel a beteg részéről, hiszen napi néhány órát lehet kivenni, a sikeres kezelés érdekében. Az átlátszó fogszabályozó legtöbbször mindkét fogsort érinti egyszerre, ez azért fontos, hogy a végeredményben az alsó- és felső fogak szépen záródjanak, megfelelő harapás alakuljon ki. Általában a kezelés ideje is valamennyivel hosszabb, mint a rögzített fogszabályzók esetében. Az átlátszó fogszabályzó ára nagymértékben függ attól, hogy az anomália mennyire súlyos, hány lépést igényel a kívánt végeredményig, tehát a kezelés során hány darab átlátszó sínt kell legyártani.
Kattintson és nézze meg fogszabályozás árainkat!
Megfizethető láthatatlan fogszabályzó ár mellett válhat igazán ragyogóvá a mosolyod
Mikor érdemes elkezdeni a fogszabályzást? – Fogszabályzó gyerekeknek árak és hatékonyság tükrében
A gyerekek esetében 7 éves kor körül javallott a fogszabályzás elkezdése. Ez az az életkor, ugyanis, amikorra már kinőttek a végleges őrlőfogak, tehát az orvos már a kialakult harapásképpel/harapási formával találkozik, ám az elülső frontfogak még előtörőben vannak. A fogazat szerkezete még könnyen módosítható, ahogyan az állkapocscsontok is növekedésben vannak. A fogszabályzó képes helyet csinálni és fenntartani az új, esetlegesen torlódó fogaknak, ezáltal elkerülhető a későbbi húzás. Mivel ebben a korban az állcsontok még nem érték el végleges formájukat, így nem csak az esztétikai, de a funkcionális zavarok, például a harapási rendellenességek is könnyebben kezelhetőek, sőt meg is előzhetőek. Ezzel formálja az állcsontok növekedését jó irányba, és elkerülhetőek a harapási rendellenességekből származó későbbi betegségek, például ínygyulladás, ízületi problémák, vagy akár a harapás során egymáson súrlódó fogak sérülése. A korai fogszabályozás további előnye, hogy ekkor még kisebb erőfeszítéssel és nagyobb sikerességgel formálhatóak az állcsontok és a fogsorok. A láthatatlan fogszabályozás pedig komfortos viseletet biztosít a gyerekek számára.
Fontos, hogy mind a szülő, mind pedig a gyermek elkötelezett és motivált legyen a hosszú folyamat során, mert a kezelés eléggé összetett és akaraterőt kíván. Amennyiben ez nem kivitelezhető, úgy érdemesebb egyszerűbb készüléket választani, az ilyen fogszabályzó ára alacsonyabb, azonban lassabban lehet vele eredményt elérni. Eleinte az állcsont növekedésének problémáit kell feltárni és kezelni, prioritás szempontjából minden más csak másodlagos. Erre jó megoldást nyújthat az éjszakai fogszabályzó, amelyet nevével ellentétben napi 10-12 órán át szükséges hordani. Pár év elteltével, ha a gyerkőc már képes elviselni kicsit nagyobb kényelmetlenséget, abban az esetben válthatunk összetettebb készülékekre, egy ilyen fogszabályzó ára már picivel magasabb kategória. A fogszabályzó gyerekeknek árak és hatékonyság szempontjából is a legkedvezőbb megoldást nyújtja. A gyermekeknek készült fogszabályzók között számos színes verzió is megtalálható, ezáltal kedvet csinál a gyerekeknek a viseléséhez. Napjainkra egyre inkább kezdi divatját élni a fogszabályzó viselés, sőt mi több, státuszszimbólummá növi ki magát, ha valaki áldoz a fogaira. Gyerekek és tinédzserek körében a hagyományos, jól látható készülékek terjedtek el ismét, pedig már rengeteg kevésbé látható, kerámiaszerkezet közül lehet választani. A fiatalok kérhetnek maguknak színes tappancsokat, ami főleg a lányok esetében jellemző, hiszen minél színesebb, annál jobb. A gyerekek esetében tehát a kezelés időtartama rövidebb és a fogszabályozás árak is kedvezőbbek, mint a felnőtt fogszabályozás ár, ugyanis az ő fogsoruk még rugalmasan formálható és gyorsabban rendeződnek át a szabálytalanságok. A fogszabályzó lekerültével azonban még nem ér véget a folyamat, a rendezett fogsor fenntartása érdekében retenciós készüléket kell hordani, hogy a fogszabályozás árak ténylegesen megtérüljenek.
Kivehető vagy láthatatlan fogszabályzás gyerekek számára
Felnőtt vagyok. Lehet-e még fogszabályzóm?
Jó hírünk van, igen! Bár a csontozat és állkapocs szerkezete már kialakult, szabályoztatni azonban sohasem késő, hiszen az állcsontok átépülési képessége továbbra is megmarad! A fogszabályzás az elmúlt évtizedekben rengeteget korszerűsödött, olyan technikák láttak napvilágot, amelyek korábban nem is léteztek, így megdőltek a fogszabályzásról vallott korábbi nézetek. Például a láthatatlan fogszabályozás teljesen diszkrét megoldást kínál. Így a fogszabályzás már azoknak is elérhető lett, akik korábban ódzkodtak a fémes mosolytól, vagy gyermekkorukban szüleik nem engedhették meg anyagilag. Oszlassuk el a tévhiteket. A felnőtt fogszabályozás ár sem tér el lényegében a gyermekek fogszabályzásának árától, tehát nem igényel nagyobb procedúrát, mint gyermekek esetében. Amennyiben a fogak jó állapotban vannak, illetve jó állapotba hozhatók, már lehet is válogatni, hogy melyik kezelés lesz a legoptimálisabb a felnőtt fogszabályozás szempontjából. Hagyományos szerkezetek esetén precíz munkára van szükség, hogy a brekettek helyének bemérése és felragasztása fogja megszabni a fogak helyes irányba mozdulást. Ez a ragasztó nincs negatív hatással a fog szerkezetére, általában fluort tartalmaznak éppen ezért is nagyon korszerűek.
Nem szeretném, hogy munkám során lássák a fogszabályzómat.
Erre is létezik megoldás. Nem is egy. Azonban mindenképpen valamilyen kompromisszumot jelent az ideális megoldást kiválasztani, hiszen mérlegelni kell a hatékonyságot, illetve a megjelenést és a kényelemi szempontokat. Nem utolsó sorban a fogszabályzó ár különbségeket. Az éjszakai fogszabályzó ár 40 000 – 80 000 Ft között mozog, a szabályozni kívánt fogsoronként. Az éjszakai fogszabályzó ára attól is függ, hogy történik-e valamilyen kiegészítő terápia, amely például harapási rendellenességek korrigálását szolgálja. A fogszabályzó gyerekeknek árak tekintetében nagyon hasonlóak, mint az éjszakai fogszabályzó ára felnőtteknek. Az átlátszó fogszabályzó ár egyedileg kerül meghatározásra. Fontos, hogy vegyük figyelembe, ahogyan minden eljárásnak megvan az előnye, úgy a hátránya is. A kivehető fogszabályzók esetében hosszabb kezelési időre lehet számítani. Míg a rögzített fogszabályzók másfél-két év alatt hozzák a várt eredményt, úgy a kivehető verziók kettő-öt év alatt formálják ideálisra fogsorainkat. Az esztétikai megjelenésen kívül további előnye viszont a könnyű tisztíthatóság. Az újfajta technológiáknak köszönhetően elérhetőek már zafírból készült fogszabályzók, amelyek előnye, hogy csaknem észrevehetetlen fém ívekkel kapcsolódnak egymáshoz a brekette. A rögzítésre szolgáló zafír kristályos brekettek pedig felveszik a saját fog színét, így beszédtávolságból gyakorlatilag láthatatlan. Ahhoz, hogy a felnőtt fogszabályozás eredménye tartós maradjon, a láthatatlan fogszabályzó lekerülésével folytatni kell a procedúrát utókezelés formájában. A retenciós szerkezet hordásának időszaka körülbelül egy-két évig szükséges, mert ez fogja megakadályozni a fogak elmozdulását. Eleinte érdemes minél több órán át hordani egy nap, majd az idő előrehaladtával lehet csökkenteni az órák számát.
Kattintson és nézze meg fogszabályozás árainkat!
Happy smile láthatatlan fogszabályozó vs. hagyományos éjszakai fogszabályzó ára felnőtteknek
Egyik, a láthatatlan fogszabályozás rajongói körében legnépszerűbb termék az átlátszó fogszabályzó, mely teljesen észrevétlen marad, de ki is vehető, így nem okoz nehézséget sem az étkezések, sem a tisztítás során. Az előzetes mintavételt és a röntgenképeket követően jöhet a tervezés, ami megmutatja az elmozdulásokat és szabálytalanságokat, elvégre ez alapján készül el az átlátszó fogszabályzó sorozat. A személyre szabottan legyártott sínek lesznek a meghatározók a készülékek díjszabása szempontjából. Abban az esetben, ha a láthatatlan fogszabályozó sínjeit csak az egyik fogsorra kell elkészíteni, a láthatatlan fogszabályozó ár jelentősen leredukálódik. A happy smile láthatatlan fogszabályozó ár mértéke a kezelés során felhasznált sínek számától függ. Az átlátszó síneket ugyanis a kezelés előrehaladtával lépésről lépésre cserélik 2 hetes gyakorisággal. A speciális 3D nyomtató által elkészített átlátszó fogszabályozó sorozat darabjai minimálisan eltérnek egymáshoz képest, pont annyira, hogy fokozatos változást idézzenek elő. Felettébb kíméletes folyamat elenyésző kellemetlenséggel, ugyanis a láthatatlan fogszabályozó felhelyezése után pár órával már észre sem lehet venni, hogy a fogakon van. A helytelenül álló fogaknak így szépen lassan muszáj belemozdulnia a sínbe, amint ez a folyamat végbement, az átlátszó fogszabályzó egyszerűen levehető, pattintás nélkül. Ezt követően kerül fel a következő korrigáló műanyag sín és így tovább. Fontos megemlíteni, hogy az átlátszó fogszabályzó csak kisebb eltérések korrigálására képes, a nagyobb rendellenességeket más típusú fogszabályzókkal érdemes kezelni. A láthatatlan fogszabályozó nagyjából 1-2 év alatt korrigálja a szabálytalanságokat, hiszen senki sem egyforma. Ezért nem lehet pontosan megmondani a láthatatlan fogszabályozó ár mennyibe fog kerülni. Naponta minimum 22 órát kell viselni ezt a típusú kivehető készüléket – vagyis csak étkezéshez és a szájápoláshoz lehet megszabadulni a sínektől. Ha nappal egyáltalán nem szeretnénk fogszabályzót viselni, nem átlátszó, de kivehető fogszabályozó használata is lehetséges a felnőtteknél. Az éjszakai fogszabályzó ára felnőtteknek általában alacsonyabb, mint egy rögzített fogszabályzóé. Az alkatrészeket, síneket sem kell cserélni, amelyek az éjszakai fogszabályzó ár járulékos költségeihez adódnának, így anyagilag előre tervezhetőbb, de az eredmény bizonytalanabb, a kezelés pedig időben elhúzódik. Leginkább az állkapocscsontok formálásáért felelős, például ha nagyon összetorlódnak a fogak és tágítani kell az állkapcsot. Ahhoz, hogy stabilan álljon a fogakra felpattintva megfelelő beállítás szükséges, különben előfordulhat, hogy gyakran kiesik majd éjszakánként. A kivehető fogszabályzó árak a kialakítástól függnek, hiszen számos kis karból és rugóból állhat a készülék.
A külső és a belső fogszabályzó ár
A belső fogszabályzók a fogsor belső ívén, a nyelv felől helyezkednek el. Ez a fogszabályozási módszer is egy alternatívája a láthatatlan fogszabályozásnak és nem zavarja a pácienst sem az étkezésben, sem a beszédben. Mint mindegyik készülék, ez is kompromisszumos megoldást jelent. A láthatatlanságért, esztétikus megjelenésért cserében valamivel hosszabb kezelési időre lehet számítani, és talán megszokni is tovább tart az új „kiegészítőt.” Ezeken felül az egyedileg gyártott breketteknek köszönhetően a belső fogszabályozó ár költségesebb, ugyanis a belső fogfelszín sokkal egyedibb, mint a külső. Felhelyezésük nagyobb figyelmet és időt igényel, mint hagyományos külső társaiké, ezért az effajta nem látható fogszabályzó árak költségesebbek is. A külső fogszabályzók legnagyobb előnye a rövidebb kezelési idő, amely ebből kifolyólag kevesebb kontroll-alkalmat kíván meg. A Damon Clear lágy erőket használó fogszabályozó rendszer kíméletesen mozgatja helyükre a fogakat, ezért az eredmény is biztosabb. Látványos változás érhető el segítségével akár már fél év elteltével is. A hagyományos készülékekhez képest ez a láthatatlan fogszabályzó kisebb fájdalmat okoz a fogakat körülvevő csontok esetében. Speciális technikai kivitelezésének köszönhetően ritkábban kell kontrollra járni Damon fogszabályzóval a passzív önligírozó rendszerének köszönhetően. A retenció ebben az esetben is nagyon fontos lépés, ugyanis a fogszabályzó lekerültével a fogak még lazák, könnyen elmozdulhatnak, sőt visszarendeződhetnek. Ezek csontosodásához idő kell, ahhoz pedig, hogy megmaradjanak ebben az állapotukban, valamilyen rögzítés kell az ideális fogív megtartásához.
Ha esztétikus megoldást keresel, akkor a belső láthatatlan fogszabályozás neked lett kitalálva
Mi történik az első konzultáció alkalmával?
A szakorvos az első alkalommal megbeszéli a beteggel, hogy mi az, ami zavarja őt fogainak megjelenésében, ezt követően megvizsgálja a páciens fogait. A fogszabályzás, különösen felnőttkorban, csak egészséges fogak esetén kezdődhet el, hiszen a húzó erők hatására a beteg fogak könnyen sérülhetnek. Fogszabályzó felhelyezését megelőzően be kell tömetni az összes lyukas fogat és el kell távolíttatni a fogkövet, hogy biztosan jól rögzüljön a szerkezet. Fontos, hogy a folyamatos átrendeződés során a fogaknak kell a hely, ezért előfordulhat, hogy a kezelés előtt fogat kell húzatni. Egyedi esetben a szakember javasolhatja fogimplantátum beültetését is. Ha mindent rendben talált egészségileg, kezdődhet a fogszabályzás. A fogszabályzó ár a szerkezet típusától függ elsődlegesen, amelyet a panoráma- és teleröntgeneket követően javasol a fogszakorvos, de a végső döntés a páciens kezében van. Az orvos röntgenfelvételeket, esetenként fotót készít, amely révén képet kap a fogak és csontok elhelyezkedéséről a szájban. Lenyomatot, gipszmintát vesz a szájüregből, a fogak állásáról és szájpad ívéről. Később ezek alapján javaslatot tesz a kezelési tervre, és a beteggel közösen fognak majd dönteni a konkrétumokról. Ha mindent részletesen átbeszéltek, a minták és a közösen kialakított kezelési terv alapján fog elkészülni a fogszabályzó készülék. A fogszabályzás során kiemelten hangsúlyos a fogak és a szabályzó készülék megfelelő karbantartása, tisztítása, ápolása. Ezzel kapcsolatosan a beteg minden instrukciót megkap orvosától. Az első konzultáció általában ingyenes, vagy levonásra kerül a kezelési terv árából, tehát a fogszabályzó ár magában foglalja. Egy – egy további kontroll megközelítőleg 5.000-20.000 forintba kerül. A retenciót az összesített fogszabályzó ár nem foglalja magába, ezt a fajta kivehető készüléket a fogszabályzó lekerülését követően kell viselni az ideális fogív megőrzése érdekében.
Éjszakai fogszabályzó ára, átlátszó fogszabályzó ára, láthatatlan fogszabályozó ár – Hogyan kalkuláljak?
Az egyes fogszabályzással foglalkozó fogászatoknak konkrét árlistájuk van minden általuk használt eljárásra. Ezekkel nagyjából megbecsülhető a fogszabályzó ár: például egy éjszakai fogszabályzó ára, csakúgy, mint az átlátszó fogszabályzó ár. Azonban több típusnál nem lehet előre megállapítani a teljes kezelés végösszegét, hiszen azok cserélődnek, és a kezelés tempójától, kontrollok árától, kiegészítő terápiáktól is függ. Most, hogy új kapuk nyíltak a fogszabályzás területén, az érdeklődés fókuszában egyre inkább az átlátszó fogszabályzó ár és a felnőtt fogszabályozás ár áll. Online böngészve akár árkalkulátorra is bukkanhatunk, de ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az árkalkulátor által kiszámolt fogszabályzó árak csupán tájékoztató jellegűek, a végleges és pontos fogszabályzó árak meghatározása az orvos feladata.
Hagyományos és láthatatlan fogszabályozás hatékonyan, a gyönyörű mosolyért
Láthatatlan fogszabályzás
A tévéműsoroknak, modellfotóknak köszönhetően mára már alapvetően a szabályos, hibátlan fogsort tekintik normálisnak, azonban nagyon ritka az, hogy valaki tökéletesen sorban álló fogakkal rendelkezzen. A szép mosoly megnyerő tekintetet kölcsönöz viselőjének, magabiztosságot sugároz és pozitív érzéseket kelt mind a tulajdonosában, mind a beszélgetőpartnerekben.
Előzzük meg a szövődményeket!
Sokak vannak, akiket a szabálytalan fogsoruk tart vissza: legyen szó nyilvános szereplésről, vagy akár egyszerűen a mosolygásról, sajnos van, akit az önbizalomhiány hátráltat emiatt. Korábban is megoldást nyújthatott volna számukra egy jól kivitelezett fogszabályozás, azonban előfordul, hogy a fogakra ragasztott fémszerkezetet is szégyenlik. Sajnos gyermekkorban és tinédzserkorban is stigmává és ezáltal hátrányos megkülönböztetéssé vált a fogszabályzó viselése, ezért inkább választják a szabálytalan fogsort. Azonban fontos tudni, hogy az esztétikai megjelenésen kívül is lehet oka a fogak rendbehozatalának, mégpedig a funkcionalitás szempontjából. Fogszabályzás segítségével az állcsontok pozíciója és az arcszerkezet javítása is lehet cél, hiszen a rossz tartás az állkapocsízületek gyengüléséhez vezethet. A fogív helyes tartásba való visszaterelésével az arcesztétika jelentősen javulhat, valamint az eszköz kinézetére való tekintettel mára már láthatatlan és kivehető fogszabályozó is rendelkezésre áll.
A közhiedelemmel ellentétben a fogszabályzó nem csak a kusza fogakon segít, hanem ugyanilyen jelentős szerepet játszik a harapási rendellenességek kiküszöbölésében is. Az egyenetlenül sorakozó fogak és a két állkapocs egymáshoz való állása általában kisebb-nagyobb mértékben eltér. Ilyenkor beszélhetünk keresztharapásról, mélyharapásról és hasonló egészségügyileg káros problémákról. A fogak ebben a helyzetben nem kapnak egyeneltes terhelést harapáskor, ami deformitásokhoz vezethet és hosszútávon fájdalmas szövődmények alakulhatnak ki. A fogak kiegyensúlyozásakor ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni, nem csupán az esztétika befolyásolja az eljárás kimenetelét. A túl szorosan álló, egymáshoz lapuló fogak között sokkal nagyobb eséllyel indul meg a szuvasodás, ami jelentősen csökkenti azok élettartamát, főleg ha sokáig rejtve marad. A későn előbújó bölcsességfogak is éppúgy befolyásolhatják, sőt tönkre is tehetik az amúgy szép ívben álló fogsort a fogak bedőtésével. Napjaink korszerű technikáinak köszönhetően a fogszabályozáshoz szükséges foghúzások száma jelentősen lecsökkent, így a fogveszteségtől sem kell tartani.
Gyors korrekció diszkrét megoldással láthatatlan fogszabályozó segítségével
Sosem késő belevágni
Számtalan helyen azt javasolják, hogy még fiatal korban érdemes elkezdeni a fogszabályzást (ha láthatóan szükség van rá), hiszen a fogváltás és az éppen növekvő fogak megkönnyítik a szabályos végleges fogazat kialakítását. Korrigálható éjszakai fogszabályzó segítségével, de legtöbbször tartós eszközt kíván meg, amelynek viselete átlagosan 1-2 évig kis kellemetlenséggel jár, viszont így tinédzser korban már az előnyét élvezhetik és magabiztosan mosolyoghatnak. Azonban akkor sem kell elkeseredni, ha a gyermekévek elmúltak, de mégis a fogszabályzás mellett szólna a döntés, ugyanis mára már szebbnél szebb megoldások érhetőek el. Első kell legyen az elhatározás, hogy az egyenetlenül álló fogak mégiscsak szép ívet zárjanak, hiszen a fogszabályzó gondolata sok felnőttet elriaszt. Szerencsére napjainkban már nem csak a felragasztott tappancsos megoldás létezik, hanem a már sokkal kifinomultabb, láthatatlan fogszabályzó is segíthet orvosolni a problémát. Kifejezetten felnőttek számára kifejlesztett technológiának minősül, ugyanis nagy önfegyelem szükséges a viselés előírt betartásához (napi 20-20 óra). A kivehető fogszabályozó nagy előnyei a hagyományossal szemben, hogy tényleg mobilis, ha szükséges, egy mozdulattal megszabadulhatunk tőle. Nem áll fenn az az általános probléma étkezéseknél, hogy bizonyos dolgok ki kell maradjanak (mint például a gumicukor), mert szinte lehetetlen lenne kitisztítani utána. Elég egyszerűen kivenni, majd a fogások befejeztével újra visszahelyezni a fogakra. Ennek köszönhetően a fogszabályozó és a fogak is kifogástalanul tisztán tarthatók.
Láthatatlan segítség a mindennapokban
A korszerű és visszafogott új módszerek közül kiemelkedik az a technológia, amit szinte csak az avatott szem képes észrevenni használat közben: a láthatatlan fogszabályzó. Előkészületeiben megegyezik a hagyományos eszközzel annyiban, hogy lenyomatkészítés szükséges a sínek elkészültéhez, azonban a hasonlóságok itt le is zárulnak. A kivitelezés egy 3D-s modell segítségével történik, ahol a fogak leendő mozgása is figyelembe van véve a későbbi sínek tervezéséhez. Az áttetsző fogszabályzók tökéletesen passzolnak viselőjük fogívéhez, amelynek fogain apránként korrigálnak, valamint két hetes időközönként új sínt kapnak. Eleinte kissé feszülnek benne a fogak, azonban helyükre mozdulva már könnyen levehetővé válik a sín.
Tökéletes mosoly esztétikus láthatatlan fogszabályozás segítségével
Gyermekek számára is elérhető hasonló megoldás éjjeli fogszabályzó formájában, ami bár kicsit túlmutat az éjszakán (ugyanis hordási ideje napi 10-12 óra), de napközben nem kötelező a viselete. Igen szép eredmény mutatkozhat használatának köszönhetően, ami főként akkor korrigál jelentősen, ha tejfogak és növekvő csontfogak is találhatók még a fogíven. Fogváltást követően kizárólag csontfogak esetén csak minimális hatás érhető el vele, ezért felnőttek számára nem az éjszakai fogszabályzó kínálja a legjobb megoldást. Annak érdekében, hogy a gyerekek is szívesebben viseljék és együttműködőbbek legyenek ezen hosszú folyamat során, akár személyre szabott éjjeli fogszabályzó is kérhető. A fém és műanyag kombinációjú szerkezetek számtalan egyedi mintával elkészíthetők, hogy viselőjük is kedvüket lelhessék bennük.
Tájékozódjon rendelőnkben személyesen!
De miért is törné a fejét a bonyolult számításokkal? Kérdezze meg személyesen a szakembert! Jelentkezzen be budapesti rendelőnkbe, és tervezzük meg együtt szépséges mosolyát. Konzultáljon rendelőnk profi orvosainak valamelyikével, aki részletesen tájékoztatja Önt a fogszabályozás speciálisan Önre szabott alternatíváiról, beleértve a fogszabályzó árak alakulásáról, legyen az éjszakai fogszabályzó ár, vagy akár happy smile láthatatlan fogszabályzó ár. Foglaljon időpontot online most!
Kattintson és nézze meg fogszabályozás árainkat!